Bentley
A Bentley Motors Limited egy 1919-ben alapított angol autógyár, elsősorban luxusautók gyártásával foglalkozik.
Az 1920-as években "mindössze" a gazdag és kalandvágyó fiatal férfiak érdeklődését keltette fel a márka, akik akkor egyelőre csak kedvtelésből, ám egyre eredményesebben versenyeztek. A jómódú amatőröket a köznyelv lassan csak Bentley-fiúkként kezdte emlegetni. Később, az 1930-as években a Rolls-Royce megvásárolta a márkát, s ennek következtében a teljesítmény és a sebesség mellett a stílus és az elegancia is felkerültek a Bentley-k jellemzőinek listájára.
Páratlan erejükből kifolyólag (a Le Mans-i versenyt hatszor nyerte Bentley-modell: 1924, 1927, 1928, 1929, 1930 és 2003) önbizalmat sugároznak, de csak olyan kifinomult stílusban, ahogy az egy angol úrhoz illik. Hosszú munkaórák eredményeképpen készülnek el a crewe-i gyárban, s az alkalmazottak minden egyes darabot olyan műgonddal és precizitással készítenek el, mintha az a saját autójukba készülne. További büszkesége a már-már legendás, V8-as motorja, ami 2009-ben ünnepelte bevezetésének 50. évfordulóját. Noha a modell azóta számos fejlesztésen ment keresztül, az alapok a mai napig változatlanok.
A populáris kultúrában számtalanszor jelent meg ez az autómárka, többek között maga James Bond is a Bentley-k elkötelezett híve. Az ismertebb Bentley-tulajdonosok közé tartoznak még: II. Erzsébet brit királynő, Ralph Lauren, Mike Tyson, Shaquille O’Neal, Jay-Z, Lawrence Ellison (Oracle-alapító).
Modellek
- Turbo RT (1985)
- Arnage saloon (1998)
- Hunaudieres Concept (1999)
- EXP Speed 8
- State Limousine (2002)
- Continental GT coupé (2003)
- Continental Flying Spur saloon (2005)
- Azure convertible (2006)
- Continental GT convertible (2006)
- Continental GT Speed coupé (2007)
- Brooklands coupé (2008)
- Continental Flying Spur (2005) Speed saloon (2008)
- Continental GTC Speed (2009)
- Azure T (2009)
- Arnage saloon (2009)
- Continental Supersports (2009)
- Zagato GTZ (2008)
- Mulsanne (2010)
- 2. generációs Continental GT (2011)
- Flying Spur (2013)
- Bentayga (2016)