Volvo
A Volvo csoport svéd luxusgépkocsikat gyártó cég, mely ezen kívül teherautókat, autóbuszokat és munkagépeket, meghajtási rendszereket tengerészeti és ipari alkalmazásra, repüléshez és űrhajózáshoz szükséges alkatrészeket, és pénzügyi szolgáltatásokat is kínál. A későbbi gépkocsigyártó 1927. április 14-én alakult meg Göteborg városban, mint az SKF csapágygyárról levált önálló cég. A Volvo 2007 júniusában törölték a NASDAQ-ról, de a stockholmi tőzsdén továbbra is jegyzett cég.
A Volvo latin kifejezés a "volvere" szóból képezve, jelentése "gurulok", "gördülök". A név 1911 májusában lett bejegyezve, mint önálló cég a SKF AB-n belül, bejegyzett védjeggyel, azzal a szándékkal, hogy különleges golyóscsapágyak sorozatára használják a nevet, de ez csak rövid ideig működött ilyen formában, az SKF úgy határozott, hogy minden csapágyat "SKF" védjeggyel látnak el a későbbiekben.
Az Volvo AB nem tevékenykedett 1926. augusztus 10-ig, mikor Assar Gabrielsson, az SKF értékesítési igazgatója és Gustav Larson mérnök egy évnyi előkészület után belekezdtek tíz prototípus legyártásába, megkezdve ezzel a Volvo AB gépkocsigyártását az SKF csoporton belül. A céget 1935-ben jelentették be a stockholmi tőzsdén, majd az SKF megkezdte a részvények árusítását.
Az első sorozatban gyártott személygépkocsi, a Volvo ÖV 4 1927. április 14-én hagyta el az üzemet, ami az alapításának hivatalos dátuma.
1999-ben a cég személygépkocsi-gyártó részlegét megvette a Ford. Majd 2010-ben aláírták a svédországi Göteborgban azt a megállapodást, amelynek értelmében a kínai Zhejiang Geely autóipari csoport 1,8 milliárd dollárért megvette az amerikai Fordtól a személygépkocsi-gyártó részleget.
Történelme
A cég igazából az után indult be, hogy Assar Gabrielsson felesége meghalt egy autóbalesetben. Gabrielsson megfogadta, hogy a lehető legbiztonságosabb autókat fogja elkészíteni. A mérnökei az utasok védelme mellett kiemelt figyelmet fordítanak a gyalogosok biztonságára is. A csoport 1927 óta létezik, amikor az első gépkocsi legördült a göteborgi üzem futószalagjáról. Ebben az évben mindössze 297 kocsi épült meg. Az első teherautó , a LV Serie 1, 1928 januárjában mutatkozott be. 1930-ban, a 639 autót adott el, a teherautók európai exportja ez után indult; a gépkocsik Svédországon kívül nem váltak jól ismertté a második világháborúig.
A hajómotor gyártás majdnem addig tartozott a csoporthoz, mint a tehergépkocsik. A Pentaverken 1907-ben lett megalapítva, 1935-ben lett megszerezve. 1929-ben mutatták be az U-21 csónakmotort. A gyártás 1962-ig folytatódott.
Az első autóbuszt, amit találóan B1-nek neveztek, 1934-ben vezették be, továbbá az 1940-es évek elejére repülőgépmotorokkal is bővítették a kínálatot.
1999. január 28-án a Volvo csoport eladta személygépkocsi-gyártó részlegét, a Volvo Personalvagnart (más néven Volvo Car Corporation) a Ford Motor Company-nak, 6,45 milliárd USD ellenében.
A csoport jelenleg a haszonjárművekre összpontosít. Megszilárdult a csoport helyzete ezen a területen a Renault Trucks, és a Mack Trucks 2001-es felvásárlásával, és, így Franciaországban, és az Amerikai Egyesült Államokban is vannak ágai. Az utóbbi tíz évben gyors fejlődésen ment keresztül a cég a szolgáltatási területen, például pénzügyi megoldások segítik a gyártó üzletág eladásait.
A 2007-es évben a Volvo csoport megszerezte a Nissan Diesel tehergépkocsi-gyártó részlegét a Nissan Motors-tól, ami az ázsiai terjeszkedést segíti elő.
Védjegy
A Volvo Trademark Holding AB tulajdoni részén egyenlően osztozik az AB Volvo és a Volvo Car Corporation.
A cég fő tevékenysége a védjegyek birtoklása, fenntartása, védelme és megőrzése (beleértve a Volvo feliratot, a Volvo márkajegyeket (hűtőrácson az átlós vonal, és az embléma), a Volvo Aero-t, és a Volvo Penta-t) a tulajdonosok nevében, és a tulajdonosok felhatalmazása a használatra . A mindennapos munka a védjegyek bejegyzéséről és karbantartásáról szól a teljes állományra vetítve, és a bejegyzett védjegyek védelméről.
A fő elfoglaltság az illetéktelen használat és bejegyzés elleni fellépés, amik a védjegyekkel megegyezőek, vagy ahhoz hasonlóak.
A Volvo márka
A márka innovatív reklámstratégiáinak egyike a Volvo for life Awards, egy grassroots program amelyben olyan hétköznapi embereket tüntetnek ki, akik nem hétköznapi dolgokat tesznek a közösségükért. A díjakat három kategóriában osztják ki - biztonság, életszínvonal, és környezet - minden, ami a márka értékeihez kapcsolódik. A közönség olyan egyéneket javasolhat a program honlapján (www.volvoforlifeawards.com), akik nagy mértékben segítették a közösséget. Továbbá, a közönség javaslatokat tehet a Butterfly Award-ra, ami gyerekeket ismer el, akik tevékenykedtek a világ jobbá tétele érdekében. A jelölési szakasz után az amerikai közönség szavazhat a honlapon a legtöbb szavazatot kapottak közül, és a program kiválasztott döntőbizottsága kiválasztja a nyerteseket, akiket a Volvo kitüntet az évente New Yorkban megrendezett díjátadó ünnepségen.
A márka reklámstratégiái közé tartozik a vitorlás verseny, a Volvo Ocean Race, korábbi nevén Whitbread Around the World Race. Ezeken kívül van még a Volvo Baltic Race és a Volvo Pacific Race, valamint a gazdagságot mutató képét a világ minden részén szervezett golfversenyekkel erősíti, és olyan bajnokságokkal, mint a Volvo Masters, és a Volvo China Open.
Támogatja a Volvo Ocean Race rendezvényt, a legnagyobb világ körüli jacht versenyt, ami először 2001-2002-ben került megrendezésre ilyen formában. A következő 2008-ban esedékes. Régóta fennálló kötelezettségei vannak az ISAF-ben, és benne van a Volvo/ISAF World Youth Sailing Championship-ben 1997 óta.
Továbbá a Volvo támogatja a Show Jumping World Cup-ot az 1979-es kezdettől 1999-ig.
Jelenlegi modellek
- V40
- XC60
- S60
- V60
- S80
- S90
- V70
- V90
- XC70
- XC90
Volvo Adventure
A Volvo Adventure a Volvo és az ENSZ által szervezett nemzetközi környezetvédelmi verseny amely a legrangosabb ezen a területen.
Volvo vállalatok
Vállalatok a Volvo csoporton belül:
- Volvo Trucks
- Mack Trucks
- Renault Trucks
- Nissan Diesel
- Volvo Buses
- Volvo Construction Equipment
- Volvo Penta
- Volvo Aero
- Volvo Financial Services
Üzleti egységek
A csoport cégeit számos üzleti egység is támogatja:
- Volvo 3P
- Volvo Powertrain
- Volvo Parts
- Volvo Logistics
- Volvo Information Technology
- Volvo Technology
- Volvo Technology Transfer
- Volvo Business Services
- Volvo Treasury
- Volvo Group Real Estate
Márkák a Volvo csoporton belül
- Volvo
- Mack Trucks
- Renault Trucks
- Prevost Car
- Nova Bus
A Volvo márka évtizedek alatt épült fel, és jelenleg az egyik legismertebb,és legelismertebb autómárka.
A Renault Trucks, és a Mack Trucks 2001-es felvásárlásával létrehozták Európa legnagyobb, a világon a második legnagyobb nehéztehergépkocsi-gyártó cégét, amely széles termékskálával rendelkezik. A Mack az egyik legismertebb tehergépkocsi márka Észak-Amerikában, míg a Renault Trucks különleges helyzettel rendelkezik Dél-Európában.
A Volvo Bus Corporation tulajdonában lévő Prevost Car Észak-Amerikában a prémium turistabuszok, luxus- és egyedi felépítmények vezető . A Nova Bus - a Prevost része - vezető város buszok tervezése, gyártása és értékesítése terén.